|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 18 találat | lapozás: 1-18 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Csepeli György 1996. december 18.Emlékérmet, oklevelet és 200 ezer forint jutalmat kaptak a Kisebbségi Díj kitüntetettjei. A díjakat dec. 18-án Horn Gyula miniszterelnök adta át. A határon túli magyar kitüntetettek között volt az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület /EMKE/, az újvidéki Forum Kiadó, a drávaszögi magyar közösség, kassai Thália Színház együttese, a KAM - Regionális és Antropológiai Kutatások Központja /Csíkszereda/, Böjte Csaba ferences szerzetes /Déva/, a Szent Ferenc Alapítvány alapító elnöke és Rudolf Chmel irodalomtörténész, volt nagykövet. Kaptak mások is Kisebbségi Díjat, így az Erdélyből áttelepült Bodor Pál, a Népszabadság publicistája, Csepeli György szociológus, az ELTE Szociológiai Intézetének tanszékvezető tanára, Glatz Ferenc történész, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, Heltai Péter televíziós szakember és Schöpflin György londoni politológus professzor. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 20., Új Magyarország, dec. 19./1997. december 8.Az 1998. jan. 1-jével megalakuló kisebbségkutató intézet elnöke Csepeli György szociálpszichológus lesz, célja Magyarország nemzetközi kapcsolatainak, integrációs és kisebbségi politikájának tudományos megalapozása, a hazai kisebbségek helyzetének tanulmányozása, az emberi jogok érvényesülésének vizsgálata. A kisebbségkutató intézet működtetésére létrehozandó közalapítvány 11 tagú kuratóriumát öt évre kérte fel a kormány. A kormány a jövő évi költségvetésben 50 millió forintot javasol elkülöníteni a közalapítvány és az intézet számára. /Népszabadság, dec. 8./1998. február 12.A magyar kormány által létrehozott Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány a tudományos kutatómunka összehangolása érdekében a közeljövőben egy kis stábbal dolgozó kutatóintézetet szervez, tájékoztatott Komlós Attila kuratóriumi tag febr. 12-én. Az intézmény főigazgatói tisztére néhány héten belül írnak ki pályázatot. Az alapítvány kuratóriuma a következő témakörökben kezdeményez kutatást: Magyarország Európai Unióhoz történő csatlakozásának hatásai a szomszédos államokra és a határon túli magyar közösségekre; a nemzetközi kisebbségvédelem helyzete; a kétoldalú alapszerződések és kisebbségvédelmi megállapodások értékelése; az Európai Unió, illetve a tagországok kisebbségvédelmi gyakorlatának áttekintése. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 14-15./ A kisebbségpolitikai szakértőkből álló, Csepeli György vezetésével működő testület az említettek mellett fontos feladatának tartja az európai kisebbségi oktatási rendszerek összehasonlító elemzését, a cigányság jogi-szociális helyzetének összeurópai feltérképezését, továbbá a magyarországi és a közép-európai kisebbségek önazonosságának és asszimilációjának vizsgálatát. /MTI/1998. március 22.Romániai magyarok nemzeti identitástudata Erdélyben című felmérést az ELTE és a Babes-Bolyai Tudományegyetem közösen készítette. Az eredményeket Csepeli György ismertette: az erdélyi magyarok 59 %-a soha nem érzett etnikai hovatartozás miatti megkülönböztetést. Korlátozva vannak a nyilvános helyeken, ezt látják. Tolerancia: kétnyelvű feliratok igenlése magyar részről. - Infláció, munkanélküliség között élnek a posztszocialista társadalomban. - Csepeli. szerint van bizalmatlanság a kisebbségben a románokkal szemben, a meggazdagodás lehetőségeit illetően. Az erdélyi magyarok 40 %-ánál a nemzeti hovatartozás közömbös, a 60 %-nál fele-fele - szórványban a magyar hovatartozás hátrányként értelezik. - Azonosság önmagukkal - kulturális autonómia - amit az RMDSZ akar - nem tűnik népszerűnek a kisebbség között. - A szélsőséges román nacionalizmust első számú ellenségnek látják. Tündérkert varázstalanítása célkitűzésük, hangsúlyozta Csepeli, majd elmondta, hogy hasonló empirikus felmérést végeznek majd Szlovákiában, a Vajdaságban, "Kárpárt-Ukrajnában" /így!/, ezután tréninglehetőségeket teremtenek és tudatosítják mind a kisebbség, mind a többségi résztvevőkkel, hogy a kisebbségi kérdés robbanásveszélyes, de kezelése megoldható. /Gondolat-jel, Kossuth Rádió, márc. 22./1998. április 8.A magyar kormány létrehozta az Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítványt A Magyar Közlönyben olvasható, hogy a közalapítvány célja a kisebbségpolitika tudományos megalapozása, a magyar kisebbségpolitika szakmai képviselete a nemzetközi fórumokon, a kisebbségek helyzetének vizsgálata, cigányságra vonatkozó jogok és kisebbségi gyakorlat elemzése. A közalapítvány köteles az Országgyűlés és a kormányszervek igényeit kiszolgálni, a közalapítvány információs szolgáltatást nyújt, szakértői hálózatot szervez és működtet. A költségvetés 50 millió forintot bocsátott a közalapítvány céljaira. A közalapítvány céljait a megalakítandó Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Intézete működésével valósítja meg. Az Intézet irányítását a kuratórium által kinevezett főigazgató látja el. A kuratórium tagjai: Beke Kata, Bodor Pál, Csepeli György, Iszák Lajos, Kiss Gy. Csaba, Komlós Attila, Kukorelli István, Orosz István, Pomogáts Béla, Romsics Ignác, Tolnay László, a kuratórium elnöke: Csepeli György. /Magyar Közlöny, 30. szám, ápr. 8./1998. december 16.Az Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Intézete a Külügyminisztérium háttérintézményeként működik, tájékoztatott Csepeli György, az EÖKI elnöke. Munkájához a kormány 1999-ben 40 millió forintot ad. Majdnem harminc tanulmány érkezett az Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány áprilisban meghirdetett kutatói pályázatára. A kormány által létrehozott, 1998 januárjától működő közalapítvány feladatai között szerepel az EU kisebbségpolitikai elveinek és joggyakorlatának figyelemmel kísérése, a Magyarországon élő nemzeti és etnikai kisebbségek helyzetének tanulmányozása, illetve az emberi és állampolgári jogok érvényesülésének elemző és összehasonlító vizsgálata. Nem pusztán tudományos kutatóintézetként működnek, hanem céljuk egyfajta híd-szerep betöltése a politika és a tudomány, valamint az utóbbi és a tömegkommunikáció között. Törzsök Erika, a kutatóintézet ügyvezető igazgatója elmondta: márciusra tervezik a romák helyzetével foglalkozó konferencia megrendezését is. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 17./2003. szeptember 19.A Romániai Magyar Demokrata Szövetség és a magyar Informatikai és Hírközlési Minisztérium között májusban létrejött megegyezés keretében tervezett programok ütemét tekintette át szept. 18-án a Kolozsvárra látogató Csepeli György, a minisztérium politikai államtitkára Kerekes Gáborral, az RMDSZ gazdasági ügyvezető alelnökével. Az államtitkár közölte, hogy november közepén Nagyváradon kerül sor az első Kárpát-medencei magyar IT-konferenciára, amelyet megelőzően gazdasági, civilfejlesztési, tartalomfejlesztési és hálózatfejlesztési szakbizottságokat hoznak létre. A Sulinet multimédiás program szolgáltatásait mintegy 300 határon túli tanintézménybe tervezik eljuttatni, emellett a Sulinet romániai megfelelőjét kapcsolni tervezik a magyarországi programhoz. Az E-Magyarország nyári táborok kiterjesztéséről is szó esett a találkozón. A román és a magyar szakminisztériumok együttműködése keretében egyebek között három - magyar-román-angol - nyelvű, kormányzati, idegenforgalmi, gazdasági, üzleti aloldalakkal rendelkező portál készül, emellett ősszel román-magyar üzletember-találkozóra kerül sor. Az államtitkár Marosvásárhelyre, Gyergyószentmiklósra, és Csíkszeredába is ellátogat. /Borbély Tamás: Román-magyar informatikai együttműködés. Sulinet programok erdélyi iskolákban. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 19./2003. szeptember 20.Miként lehet felkészíteni az erdélyi magyarságot a XXI. század informatikai társadalmára? - e kérdés jegyében tekintette át szept. 18-án Kolozsváron Csepeli György, az Informatikai és Hírközlési Minisztérium politikai államtitkára az RMDSZ és a minisztérium között e témában májusban létrejött megállapodás megvalósításának eddigi eredményeit. Tegnap Csíkszeredában a KAM - Regionális és Antropológiai Kutatások Központjában folytatott megbeszélést az államtitkár a Kárpát-medencei interetnikai tudásmenedzsment projektről. A kolozsvári megbeszélésen megegyezés jött létre arról, hogy szakértői csoportok a közeljövőben véglegesítik a megállapodás végrehajtásának határidőkhöz kötött átfogó cselekvési tervét. Ebben helyet kap az interneten elérhető magyar nemzeti művelődési digitális adattár feltöltése az erdélyi magyar közgyűjteményeket bemutató adatokkal, akárcsak az erdélyi magyar informatikatanárok magyarországi továbbképzése. A szakértők összehangolják majd a teendőket a romániai magyar iskolák informatikai hálózatának fejlesztésével kapcsolatban, megtervezve annak bekapcsolását a Sulinet-programba. /Román-magyar informatikai együttműködés. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 20./2005. december 9.Szociális és gazdasági feltételeknek is teljesülni kell ahhoz, hogy a határon túli magyarság megőrizhesse kultúráját, anyanyelvét – hangoztatta Gémesi Ferenc külügyminisztériumi helyettes államtitkára a múlt héten a Határon Túli Magyarok Hivatal által szervezett „Anyanyelv, kultúra és kapcsolatok az új Európában” című konferencián. Csepeli György, az informatikai tárca politikai államtitkára az internet határok feletti lehetőségeire hívta fel a figyelmet. Szerinte a világháló újradefiniálhatja a „mi a magyar?” kérdését is. A magyarságot érintő kérdések, mint például a kettős állampolgárság vagy a politikai, gazdasági elkülönülés problémája az új médium világában „már muzeális típusú” kérdésfeltevésnek számít. A világháló lehetővé teszi, hogy a diaszpórában élők megmaradjanak magyarnak azzal, hogy bekapcsolódnak a magyar nemzet kommunikációs közösségbe – hívta fel a figyelmet Csepeli. A meghívott előadók közt szerepelt többek közt Vass Lajos, a NKÖM politikai államtitkára, Kötő József, a román Oktatási és Tudományos Minisztérium államtitkára, valamint Pomogáts Béla, az Anyanyelvi Konferencia elnöke is. /Kultúránk a gazdasági feltételektől is függ. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 9./2006. március 29.Több mint 30 erdélyi középiskola informatika szakos tanárai vettek részt azon a műhelymegbeszélésen, amelyet az Informatikai és Hírközlési Minisztérium valamint a Határon Túli Magyarok Hivatala szervezett március 24-én a szovátai Teleki Oktatási Központban. Bemutatták az utóbbi három év során kifejlesztett magyar adatbázisokat s meghallgatták a résztvevők véleményét a világhálón levő didaktikai jellegű ismeretanyagról. A megbeszélésen részt vett Szabó Béla csíkszeredai főkonzul, a szaktárcát Csepeli György államtitkár, a HTMH-t Komlós Attila elnök és Szentgyörgyi Lajos főtanácsos képviselte. Az IHM és a HTMH képviselői szerint a Magyarországon kifejlesztett adatbázisok ma már nélkülözhetetlenek a korszerű ismeretszerzésben. Csepeli György ismertette azokat az internetes tartalmakat, amelyeket a középfokú oktatásban lehet hasznosítani: Nemzeti Digitális Adattár (www.nda.hu), a Nemzeti Audiovizuális Archívum (NAVA – www.nava.hu), amely a Magyar Televízió archívumára, a filmhíradókra épülve történelmünk képtára. A Kárpát-medence interetnikus viszonyait tükrözi a Virtuális Enciklopédia (www.enc.hu). 17 szakmacsoport moduljaiból áll a Sulinet Digitális Tudásbázis (https://sdt.sulinet.hu), amely az elméleti tudnivalók mellett illusztrációkkal, animációkkal, gyakorlatokkal és tesztfeladatokkal biztosít hatékony lehetőséget a IX-XII. osztályos tananyag oktatására. Szentgyörgyi Lajos és Vincze István a HTMH pályázatkezelő és nyilvántartó informatikai rendszerét mutatta be. Az informatikatanárok elmondták, hogy a romániai program eltér a magyarországitól, ezért hivatalosan a Sulinetet nem lehet felhasználni, másrészt egyes pedagógusok hozzá nem értése nehezíti a részelemek segédanyagként való alkalmazását. Ezért a szervezők pedagógusképző tanfolyamok megszervezését ígérték, továbbá a román-magyar fordító szotfverről is szó esett. A tanácskozáson bejelentették, hogy a HTMH jelentős anyagi támogatásával a TOK számára olyan műholdas rendszert telepítettek, amely széles sávú internetkapcsolatot tesz lehetővé. /(bodolai): Sulinet a pedagógusoknak. Tanácskozás a TOK- ban. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 29./2006. június 9.Június 9-én teszi le Budapesten az esküt az új kormány. Ezt követően derül ki, milyen konkrét változások következnek be a határon túli magyarok ügyeivel kapcsolatos feladatok ellátásában. Egyelőre csak annyi biztos, hogy a Határon Túli Magyarok Hivatala ismét a Miniszterelnöki Hivatal hatáskörébe kerül. Az anyaország és a határon kívülre szakadt magyarok kapcsolatát a rendszerváltás óta eltelt tizenhét évben folyamatos, zökkenőkkel teli metamorfózis jellemzi. A Kárpát-medencei magyarság vezető politikusai képtelenek voltak közös nemzetstratégiát kialakítani. Ennek egyik negatív hozadéka a 2004. december 5-i népszavazás, illetve hogy a magyar kormány azóta sem hívta össze a Magyar Állandó Értekezletet. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök határozottan kijelentette többször is, hogy amíg nincs egyetértés, addig nincs MÁÉRT. A magyar-magyar kapcsolatok intézményesülésének első állomása az 1989. április 24-én minisztertanácsi határozattal létrehozott tanácsadói testület, a Nemzetiségi Kollégium volt, amely Pozsgay Imre államminiszter irányításával a magyarországi kisebbségek és a határon túli magyar közösségek ügyének felügyeletét látta el. A hatvan, mások szerint ennél sokkal több tagot számláló Kollégium tagjai között volt Antall József, Csepeli György, Csoóri Sándor, Hanák Péter, Hankiss Elemér, Herczegh Géza, Jeszenszky Géza, Konrád György, Pomogáts Béla, Pungor Ernő, Vásárhelyi Miklós és Vígh Károly. Ez a testület nem rendelkezett döntéshozói jogokkal, a Minisztertanács 1989 őszén létrehozta az elsősorban adminisztratív feladatokat ellátó Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Titkárságot, amelynek vezetésével miniszterhelyettesi rangban Tabajdi Csabát bízták meg. Ezzel Magyarország nyíltan és intézményesítetten felvállalta az anyaország szerepét. Külön intézményként létrehozták 1990 tavaszán a Miniszterelnöki Hivatalhoz tartozó Határon Túli Magyarok Titkárságát, címzetes államtitkári minőségben Entz Géza vezetésével, majd ősszel a Nemzeti és Etnikai Kisebbségek Hivatalát. Közben rendre alakultak meg a kisebbségi magyar érdekképviseleti szervezetek, pártok szerte a Kárpát-medencében. Az Antall-kormány az 1992. június 1-jén érvénybe lépett 90/1992. (V. 29.) számú rendelettel a Titkárságot megszüntette és önálló szervként létrehozta a Határon Túli Magyarok Hivatalát Entz Géza vezetésével, a Külügyminisztérium felügyelete alatt. Ezzel a szomszédos országokban élő magyar kisebbségek ügyeinek intézésére nemzetközi diplomáciai tevékenységre is alkalmas intézmény jött létre. A kormányváltásokkal a Határon Túli Magyarok Hivatalát is változott: csúcsvezetésében, szerkezetében és tevékenységében is. A Horn kormány idején (1994-1998) a HTMH élére elnökként Lábody László került, elnökhelyettesnek Törzsök Erika, felügyeletét Tabajdi Csaba látta el a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkáraként. Az Orbán kormány idején (1998-2002) Szabó Tibor lett a HTMH elnöke, felügyeletét Németh Zsolt látta el a Külügyminisztérium politikai államtitkáraként. Ebben a ciklusban erősítették meg a különféle minisztériumokban az addig csak nyomokban jelen lévő határon túli magyarokkal kapcsolatos feladatokat, valamennyi miniszter feladat- és hatáskörében megjelenítve a határon túli magyarsággal kapcsolatos kormányprogram végrehajtásának kötelezettségét. A tárcáknál létrehozták ehhez a megfelelő szervezeti kereteket, a munka koordinálása pedig a HTMH-ra hárult. Ugyancsak az Orbán-kormány idején jött létre a magyar-magyar kapcsolatok újabb intézményi kerete, a nemzeti egyeztető tanácsként működő Magyar Állandó Értekezlet. És ebben a ciklusban alkották meg a kedvezménytörvényt, melynek nyomán közel egymillió határon túli magyar igényelt eddig magyarigazolványt. A Medgyessy-kormány (2002-2004) idején a HTMH ismét visszakerült a Miniszterelnöki Hivatalhoz, Szabó Vilmos politikai államtitkár irányítása alá. Elnöknek Bálint-Pataki Józsefet nevezték ki, aki addig a HTMH keretében a román területi főosztályt irányította. A Gyurcsány-kormány (2004-2006) idején a HTMH-t megint áttették ugyan a Külügyminisztérium hatáskörébe, de felügyeletét továbbra is Szabó Vilmos látta el. Bálint-Pataki lemondása után az elnöki teendőket ideiglenesen Szabó Béla, a jelenlegi csíkszeredai főkonzul végezte, 2006. január elsejétől pedig Komlós Attilát nevezték ki a HTMH élére. Az új Gyurcsány-kormány ismét a Miniszterelnöki Hivatal hatáskörébe vonja a határon túli magyarok ügyeivel kapcsolatos feladatok ellátását, illetve a HTMH felügyeletét. Külügyi bizottsági meghallgatásán Szilvásy György kancelláriaminiszter-jelölt kitérő választ adott Németh Zsolt fideszes politikus azon kérdésére: igaz-e, hogy a kormány megszünteti a Határon Túli Magyarok Hivatalát? Szilvásy annyit közölt: nem le, hanem felértékelése az ügynek, hogy a HTMH szakállamtitkársággá válik. A létszámcsökkentésről szóló híreket megerősítette, de azt nem közölte, hogy ez milyen mértékű lesz. A MÁÉRT-ről pedig Szilvásy úgy vélekedett, hogy nem az intézményrendszer, hanem a párbeszéd a fontos. Azt is kijelentette: nem szándékoznak állampolgárságot adni a határon túliaknak. Göncz Kinga külügyminiszter-jelölt elmondta, hogy a határon túli magyarság esetében a kishatárforgalom fejlesztésében, a vízumügyekben és stratégiai kérdésekben a külügynek is kiemelt feladatai lesznek. Sólyom László köztársasági elnök a határon túli magyarok ügyéről úgy nyilatkozott: a pártok politikája vakvágányra vitte ezt a kérdést, az eddigi nemzetpolitika pedig nem volt eredményes, inkább bajt okozott. /Guther M. Ilona, Budapest: Magyar-magyar metamorfózis. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 9./2007. március 20.Még „időben”, december hó folyamán értesítést kapott több közalapítvány, hogy megszüntetik őket. Ezután, januárban (post mortem, nyolc hónappal a kormányprogram megszületése után) jelent meg a Miniszterelnöki Hivatal honlapján a stratégiai koncepció az új magyarságpolitikáról, amelyben már nem szerepeltek a megszüntetésre ítélt közalapítványok. Januártól nem lehet elérni a határon túli magyarok támogatásainak mindenki számára nyitott adatbázisát, mely több mint két éve folyamatosan működött az interneten. Ezzel három jogszabályt sértenek: a 2001. évi LXII. törvényt a szomszédos államokban élő magyarokról, a 2003. évi XXIV. ún. „üvegzseb” törvényt és a 2005. évi XC. törvényt az elektronikus információszabadságról. 2003-ban jelent meg az ezzel összefüggő közbeszerzés ajánlattételi felhívása. Szakmai követelményeit a cikkíró, Bene Béla állította össze, ő vezettem a fejlesztési projektet a HTMH részéről. Olyan egységes azonosítási rendszert hoztak létre, amellyel összesíteni lehetett egy pályázó valamennyi beadott pályázatát, vagy éppen kiválogatni egy adott feltételnek eleget tevő pályázókat, vagy pályázatokat. Az on-line módon kezelhető rendszert Csepeli György államtitkár mutatta be a 2004. novemberi (utolsó) MÁÉRT-en. 2006 végén megközelítőleg 58 milliárd forintnyi igény és 35 milliárd forintnyi megítélt támogatás adatait lehetett elérni a rendszeren keresztül. Azonban a hivatali vezetők folyamatosan csökkentették a nyílt elérésű felületeket, némely pályázó adatainak beviteléről hallani sem akartak. Érdemes számításba venni, mennyit fordítottak a megszüntetett közalapítványok saját informatikai rendszereikre, mibe került a most kidobott rendszer fejlesztése és eddigi működtetése, mennyi lehet egy új rendszer kifejlesztése. Ennek az újrateremtő buzgalomnak a fedezetét az idei költségvetésbe nem tervezték be, ezért elképzelhető, hogy más „rendszerelemek” kiadásaiba fogják majd ezt beletenni. /Bene Béla: Mindentudó csákányosok. = Népszabadság, 2007. március 20./ A szerző a megszüntetett Határon Túli Magyarok Hivatalának volt munkatársa.2008. október 10.Az információs társadalom kiépítése érdekében Románia és Magyarország az együttműködés mostani szakaszában már nem annyira a hálózatépítésre, inkább a tartalmi szolgáltatások fejlesztésére összpontosítja a figyelmet, jelentette ki Bukarestben Csepeli György, a Miniszterelnöki Hivatal (MEH) közpolitikai igazgatója. A tisztségviselő a gazdasági együttműködési vegyes bizottság keretében működő IT-munkacsoport ülésén vett részt, amelynek magyar részről ő az elnöke, román részről pedig Somodi Zoltán, a romániai távközlési és informatikai minisztérium államtitkára. Csepeli György elmondta, hogy az IT-együttműködés 2003 óta zajlik a magyar és a román fél között. /IT-együttműködés Románia és Magyarország között. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 10./2010. április 1.Virtuálisan kapcsolják össze a magyarságot – Ötvenmillió forintból újul meg tizenkét határon túli e-Magyar pontAz eMagyar és eRégió Hálózat működésének támogatását célzó pályázat nyerteseként tizenkét, határon túli magyar szervezet kap összesen ötvenmillió forintot a helyi informatikai infrastruktúra fejlesztésére és tartalomfejlesztésre. A pályázat eredményét csütörtökön Budapesten hirdették ki; a nyertes pályázók a programot lebonyolító Puskás Tivadar Közalapítvány székházában írták alá a támogatási szerződést. Az erdélyi, vajdasági, drávaszögi, felvidéki, kárpátaljai, ausztriai, amerikai és szlovéniai magyar szervezetek a pénzt az internet-hozzáférés biztosítására, tartalomfejlesztésre és informatikai továbbképzésre is felhasználhatják. Szabó Vilmos, a Külügyminisztérium államtitkára az eseményen elmondta: a határon túli informatikai fejlesztésekben már több éve együttműködnek az érintett tárcák. Az utóbbi években - tette hozzá - az anyagi támogatások ezen a téren is csökkentek, de az informatikai hálózat a jövőben is megmarad, és virtuálisan összekapcsolja a magyarságot. Csepeli György, a Miniszterelnöki Hivatal infokommunikációs államtitkárságának közpolitikai igazgatója a nyertes pályázó szervezetek képviselői előtt elmondta: a programot még 2002 őszén jelentette be Kovács Kálmán akkori informatikai és hírközlési miniszter. Azóta a világon 350 eMagyar pont működik, többségük határon túli magyar szervezetek székházában, egyharmaduk pedig művelődési házakban, iskolákban és az úgynevezett Magyar Házakban. Az Ausztriai Magyar Egyesületek és Szervezetek Központi Szövetsége a bécsi internetes rádió fejlesztésére használja fel a támogatást - mondta el az MTI-nek Wurst Erzsébet, a szervezet elnökségi tagja. A Szlovákiában működő Esterházy János Társulás a pénzt a Pozsonytól Kassáig megtalálható alapszervezeteinek fejlesztésére fordítja - ismertette Lőrincz Tamás, a nonprofit társulás képviselője. Támogatásban részesült még a Burgenlandi Magyar Kultúregyesület Ausztriában, az eTransylvania Egyesület Romániában, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége és a Magyar Egyesületek Szövetsége Horvátországban, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség, a szlovákiai Szövetség a Közös Célokért, a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség Szlovéniában, a szerbiai Magyar Nemzeti Tanács, valamint a New York-i székhelyű Magyar Emberi Jogok Alapítvány. Az első eMagyar pontok 2005-ben nyíltak meg a szomszéd országokban. Az eMagyar Hálózat eRégió nevű programja pedig a szórványhelyzetben élő magyar közösségeknek ad lehetőséget az információs társadalomhoz való felzárkózáshoz. MTI 2010. április 2.Internet a vidéknekA távközlési minisztériummal partnerségben a Hargita megyei önkormányzat is csatlakozik az ENGAGE – Enchanging ’Next Generation Access’ Growth in Europe – elnevezésű európai uniós pályázathoz, amelynek fő célja segíteni a vidéki régiókat Európa-szerte abban, hogy jobban megértsék, hogyan lehet költséghatékonyan kiépíteni szélessávú hálózatot a vidéki térségekben. Minderről csütörtöki sajtótájékoztatóján számolt be Moldován József távközlési államtitkár, valamint Borboly Csaba, a Hargita megyei közgyűlés elnöke. „Az uniós pályázatok előnye, hogy ezeket nem szűrik meg Romániában, hanem a többi országgal versenyzünk” – jelentette ki Borboly. A tanácselnök elmondása szerint már évek óta gondot jelent, hogy a kisebb vidéki településeken, tanyákon nincs megfelelő víz-, csatorna-, út-, villany-, illetve gázhálózat. „2008-ban indítottuk útjára a Hargita Hálót, és mivel már kialakult erre az igény, az emberek rászoktak az internethasználatra, tovább szeretnék fejleszteni” – fejtette ki Borboly. Hangsúlyozta, ezúttal szeretnének még több emberhez közelebb vinni a világhálót. Emellett Borboly fontos szempontként említette a tanyavilág biztonságossá tételét, olyan rendszerben gondolkodik, amely által akár egy gombnyomással elérhetővé válna a mentőszolgálat vagy a rendőrség. Moldován József távközlési államtitkár – aki korábban a Hargita megyei önkormányzat keretében igazgatói tisztséget töltött be – fontosnak nevezte a megye előnyösebb helyzetbe való juttatását. „Megpróbáltam elérni, hogy ne csak referenciaként, hanem társként jelenjen meg a minisztérium a pályázatokban” – fogalmazott. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy szükséges felzárkózni a rohamosan fejlődő digitális világhoz. Az államtitkár elképzelése szerint hamarosan lehetőség nyílik arra, hogy digitális aláírás készüljön magánszemélyeknek is, valamint egy speciális rendszer segítségével nemsokára otthonról lehet majd fizetni a különböző számlákat, illetve adókat és illetékeket. A csütörtökön beharangozott uniós pályázat Hargita megyére eső önrésze 50 ezer euró. „Ez az összeg nem épp zsebpénz, de kevés, ha a költségvetést nézzük. Olyan, mint az élesztő a kenyérben: kicsi, de a hatása nagy léptékű” – jegyezte meg Borboly, aki szerint a fent említett projekt fontossága a tapasztalatszerzésben rejlik. Elképzelésük szerint ugyanis a jövőben képesek lesznek olyan minőségű pályázatok elkészítésére, amelyet Brüsszelben biztosan elfogadnak. Az ENGAGE nevű pályázatban összesen hét ország vesz részt, a projekt befejeződésének várható ideje 2015. Támogatás az eTransylvaniának Az eMagyar és eRégió Hálózat működésének támogatását célzó pályázat nyerteseként tizenkét, határon túli magyar szervezet kap összesen 50 millió forintot a helyi informatikai infrastruktúra fejlesztésére és tartalomfejlesztésre. A pályázat eredményét csütörtökön Budapesten hirdették ki; a nyertes pályázók a programot lebonyolító Puskás Tivadar Közalapítvány székházában írták alá a támogatási szerződést. Az erdélyi, vajdasági, drávaszögi, felvidéki, kárpátaljai, ausztriai, amerikai és szlovéniai magyar szervezetek a pénzt az internethozzáférés biztosítására, tartalomfejlesztésre és informatikai továbbképzésre is felhasználhatják. Szabó Vilmos, a Külügyminisztérium államtitkára az eseményen elmondta: a határon túli informatikai fejlesztésekben már több éve együttműködnek az érintett tárcák. Az utóbbi években – tette hozzá – az anyagi támogatások ezen a téren is csökkentek, de az informatikai hálózat a jövőben is megmarad, és virtuálisan összekapcsolja a magyarságot. Csepeli György, a Miniszterelnöki Hivatal infokommunikációs államtitkárságának közpolitikai igazgatója a nyertes pályázó szervezetek képviselői előtt elmondta: a programot még 2002 őszén jelentette be Kovács Kálmán akkori informatikai és hírközlési miniszter. Azóta a világon 350 eMagyar pont működik, többségük határon túli magyar szervezetek székházában, egyharmaduk pedig művelődési házakban, iskolákban és az úgynevezett Magyar Házakban. Az Ausztriai Magyar Egyesületek és Szervezetek Központi Szövetsége a bécsi internetes rádió fejlesztésére használja fel a támogatást – nyilatkozta Wurst Erzsébet, a szervezet elnökségi tagja. A Szlovákiában működő Esterházy János Társulás a pénzt a Pozsonytól Kassáig megtalálható alapszervezeteinek fejlesztésére fordítja – ismertette Lőrincz Tamás, a nonprofit társulás képviselője. Támogatásban részesült még a Burgenlandi Magyar Kultúregyesület Ausztriában, az eTransylvania Egyesület Romániában, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége és a Magyar Egyesületek Szövetsége Horvátországban, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség, a szlovákiai Szövetség a Közös Célokért, a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség Szlovéniában, a szerbiai Magyar Nemzeti Tanács, valamint a New York-i székhelyű Magyar Emberi Jogok Alapítvány. Az első eMagyar pontok 2005-ben nyíltak meg magyar nyelvterületeken. Az eMagyar Hálózat eRégió nevű programja pedig a szórványhelyzetben élő magyar közösségeknek ad lehetőséget az információs társadalomhoz való felzárkózáshoz. Forró Gyöngyvér Krónika (Kolozsvár) 2011. május folyamán�?rtekezés a Határon Túli Magyarok HivatalárólBálint-Pataki József Bálint-Pataki József az alapításától munkatársa és néhány éven keresztül elnöke is volt a Határon Túli Magyarok Hivatalának. A Szatmárnémetiben megtartott X. Jakabffy Napok keretében május 20-án Neve több volt, mint áruvédjegy- a Határon Túli Magyarok Hivataláról, mint kormányzati intézményrõl címmel tartott értekezést. Elõadásának szövegét teljes terjedelemben közöljük. Neve több volt, mint áruvédjegy (szubjektív vázlat a Határon Túli Magyarok Hivataláról, mint kormányzati intézményrõl) A X. Jakabffy konferencia* szervezõjének tett vállalás szerint az elõadás tárgya egyfajta értékelés lenne egy intézményrõl, melynek neve - remélem hinni, hogy nemcsak szerintem - több volt, mint áruvédjegy. Arról a hivatalról, a Határon Túli Magyarok Hivataláról van szó, mely egyedülálló módon, másfél évtizeden keresztül a magyar közigazgatás sajátos intézményeként szolgálta a magyar nemzetpolitikát. Olyan önálló központi költségvetési intézmény volt, melynek létrejöttét a rendszerváltás elõkészítésében tenniakarók nemzeti elkötelezettsége és felelõs magyarságtudata tette lehetõvé. Olyan kormányhivatalként mûködött, mely öt egymást követõ kormányzat alatt, a természetesnek tekinthetõ hangsúlyeltolódások ellenére, a határon túli magyar nemzetrészek érdekeinek képviseletét, ügyeinek vitelét a magyar közigazgatásban és nemzetközi téren is folyamatosan ellátta, míg aztán a hatodik kormányzat, miután döntõ mértékben, éppen neki köszönhetõen, a magyar nemzetpolitika gyakorlatilag teljesen megfeneklett, nem a jogos elvárásoknak és megváltozott, uniós körülményeknek megfelelõ intézménnyé alakította át, hanem a könnyebb megoldást választva, gondos lejáratás kíséretében, sértetten felszámolta. Hogy ezt megtette, abban a felelõsség nyílván az övé. Hogy ezt megtehette, akárcsak abban, hogy a magyar nemzetpolitika mélypontra jutott, abban a felelõsök sokkal szélesebb körben keresendõk. E döntés elõkészítésében, konok és kitartó következetességgel közremûködtek sokan Magyarországon - egyes kormányzati szervek, ellendrukker bürokraták, a politika, a közélet nem kevés szereplõje, szereptévesztõ szolgálatok és szolgálatkész publicisták egyaránt- a nemzeti ügyekben a konszenzus szükségességét hirdetve és mindent megtéve annak érdekében, hogy ez nehogy létrejöhessen. De legalább annyian voltak határon túl is, akik ebben elévülhetetlen érdemeket szereztek és most nem a szomszéd országok ellenérdekelt erõire gondolok, hisz ez értelemszerûen, ebben a térségben, sajnos akár természetesnek is tekinthetõ. Igen, azoknak a szomszédos államokban élõ egyes magyar közszereplõknek a felelõssége jut eszembe, akik, - ahogyan a határon túli magyarságra szánt költségvetési összegek nõttek a '90-es néhány tízmillióról a hivatal felszámolása idején elért 13, 7 milliárd forintra - a HTMH-ban (akárcsak az általa felügyelt közalapítványokban) nem annyira egy, a Kárpát-medencei magyar kisebb vagy nagyobb közösségeinek megmaradása és megtartatása érdekében munkálkodó és a magyar nemzetpolitika érdekében, koordinációs feladatokkal felruházott budapesti kormányzati intézményt, illetve intézményeket akartak látni, hanem inkább a személyes politikai ambícióikhoz asszisztáló szolgáltatási irodát. Több mint jelzésértékûnek tartom, hogy a hivatal megszüntetését valósággal üdvözölte az egyik legjelentõsebb, határon túli magyar érdekképviseleti vezetõ: Itt az ideje neki, (mármint a HTMH felszámolásának -n. n.) ugyanis ez az intézmény nagyobb pápa lett a pápánál. Az intézmény vezetõje pedig kliens rendszeren, szimpátia alapján több mindent másképp csinált, mint ahogy az elvárható lett volna. (Info Rádió 2006. június 13.) �?rdemes, bár kissé keserû visszaidézni azt, hogy jobbára ugyanazok a Kárpát-medencei vezéregyéniségek, akik egy hasonló '94-es HTMH-t megszüntetõ, horngyulai ötletet, spontán összefogással, sikerrel megtorpedóztak, 2006-ban, ha nem is üdvözölték a szándékot, mint az említett indulatos pártelnök úr, akit amúgy azóta a saját szervezetébõl, a VMSZ-bõl kizártak, gyakorlatilag szó nélkül hagyták nemcsak a HTMH felszámolását, hanem azt is, hogy karaktergyilkosságtól sem visszarettenve, a felszámolóbiztosok a hivatalt és mindazt mi hozzá kapcsolódott (az Illyés és �?j Kézfogás Közalapítványok, az Apáczai és a Teleki László Közalapítvány, a MÁ�?RT stb.) valósággal kriminalizálják. Az elkövetkezendõkben szabályos intézménytörténetre aligha vállalkozhatnék, még vázlatos formában sem, az messze meghaladná egy elõadás kereteit. Helyette inkább következzen egy szubjektív HTMH história néhány olyan lapja, mely reményeim szerint választ tud adni a választott címre, bizonyítva, hogy nemcsak a személyes elfogultság mondatja velem - bár kétségtelenül ma én is, mint egykor, '32 januárjában a csalódott József Attila másolás után rohanok -, hogy a HTMH-nak volt neve és az nemcsak áruvédjegy volt, mint akármely mosóporé. * Elhangzott a Kisebbségvédelem a XX. és XXI. században címmel, Szatmárnémetiben 2011 május 20-án megrendezett X. Jakabffy napokon. I. Az elõzményekrõl: Csak látszólag kezdem messzirõl, de fontosak az elõzmények, hisz nélkülük nincs Határon Túli Magyarok Hivatala-történet. 23 évvel ezelõtt, '88 február 13-án megjelent a Magyar Nemzetben egy tanulmány, amelyet joggal lehet tekinteni a magyarországi rendszerváltás egyik elméleti alapvetésének, a magyar kül- és kisebbségpolitikai rendszerváltás programnyilatkozatának, a közömbös kisebbségpolitika halotti bizonyítványának és egyben a cselekvõ nemzetpolitika keresztlevelének. E nélkül: - nem fogalmazódott volna meg a hivatalos politikában Magyarország felelõssége az egyetemes magyar nemzet iránt; - nem fogalmazódott volna meg a hivatalos politikában az eltökéltség, hogy Magyarország érvényesítse: a kisebbségi kérdés nem belügy; - nem alakult volna ki a határon túli magyarsággal és a hazai kisebbségekkel foglalkozó intézményrendszer; - Magyarországnak ma nincs kisebbségi törvénye. Miért gondolom így? A Mai politikánk és a nemzetiségi kérdés címû tanulmányra épülhetett a rendszerváltás kisebbségpolitikája, ebbõl származtatható annak társadalmi-politikai támogatottsága (lásd a Kollégium tagjainak imponáló névsorát így az. egyéni tagokét: Ablonczy László, Andrásfalvy Bertalan, Antall József, Benda Kálmán, Benkõ Lóránd, Bíró Zoltán, Bodor Pál, Chikán Attila, Chrudinák Alajos, Czine Mihály, Csepeli György, Csoóri Sándor, Entz Géza, Für Lajos, Görömbei András, Herczegh Géza, Hankiss Elemér, Ilia Mihály, Jeszenszky Géza, Kiss Gy. Csaba, Konrád György, Kósa Ferenc, Köteles Pál, Mészöly Miklós, Pomogáts Béla, Pungor Ernõ, Raffay Ernõ, Samu Mihály, Vásárhelyi Miklós, Vekerdy József és sokan mások) Az 1988-as Kiáltó Szó nemcsak értékelt és újraértelmezett egy alapkérdést, hanem programot adott és feladatokat fogalmazott meg a politika számára, melynek nyomán - viszonylag hamar - bekövetkezett azok gyakorlatba ültetése és nagyon is kézzelfogható eredmények születtek. Erre épülhetett a rendszerváltás Magyarországának, az elmúlt két évtizednek a kisebbség- politikai jogalkotása (az alkotmányos felelõsségvállalás és a kisebbségi törvény) majd utóbbi nyomán a kisebbségi önkormányzati rendszer - melyet bírálni szoktak, hisz lehet is, de jobbat azóta se találtak ki, nemcsak idehaza, hanem a térségben sem igazán. A Szokai-Tabajdi cikk adott lökést a kisebbségi kérdés erõteljes megjeleníthetõségére a kétoldalú, államközi kapcsolatokban és a nemzetközi fórumokon - talán elég erre vonatkozóan idézni Szûrös Mátyás tevékenységét, de nemkülönben a Horn Gyuláét is (vö. a genfi, ENSZ Emberi Jogi Tanácskozás ülésszaka -'89 febr. 27-én, az ENSZ közgyûlés ülésszaka '89 okt. 28-án stb.) Végül és ez a legfontosabb: az említett tanulmányra kimondta: nemzeti konszenzus nélkül nincs eredményes nemzetpolitika. Erre és vele együtt, a lakitelki és a monori tanácskozás határozataira épülhetett a rendszerváltás kormányzati intézményrendszere és a magyar-magyar kapcsolatok intézményesítése. (Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Kollégium és Titkárság, majd MEH Határontúli Magyarok Titkársága, 1992-tõl HTMH, A határon túli magyarságért Alapítvány, melyrõl még Németh Miklós kormánya 2014. november 28.Először tartja Magyarország határain kívül éves közgyűlését a Magyar Szociológiai TársaságGazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti: Történetében első ízben tartja Magyarország határain kívüli városban éves közgyűlését a Magyar Szociológiai Társaság. A szombatig tartó konferenciának a Kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) ad otthont. A rendezvény plenáris előadásai, kerekasztal-beszélgetései és szekcióülései során a résztvevők olyan témákkal foglalkoznak, amelyek áttekintik, hogy mit tudott és tud a szociológia mondani a magyarságról, a nemzetről, a kisebbségi-többségi létről, a magyar-román és más etnikumközi kapcsolatokról – olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben. A konferencián 5 plenáris előadást, 6 panelbeszélgetést, valamint 16 szekció keretében mintegy 130 előadást tartanak. Csepeli György, a Magyar Szociológiai Társaság elnöke jó döntésnek tartotta, hogy Kolozsváron szervezték meg a szakmai fórumot, és dicsérte azt a kitüntetett figyelmet, amelyet a kolozsvári egyetem szentelt az eseménynek. "Amikor összehasonlítjuk a magyarországi és a romániai eredményeket nagyon jól látszanak azok a gócpontok, amelyek esetleg büszkeségre vagy feszültségérzetre adnak okot. A büszkeségérzet mindenképpen abból származik, hogy a toleranciaszint a korábbi vizsgálatokhoz képest láthatóan javul. Azok a feszültségek, amelyek a románok és magyarok között voltak, a bemutatott vizsgálatok szerint, úgy tűnik, hogy enyhültek. Azt is vizsgálatok mutatják, hogy kialakulóban van egy erdélyiség" - nyilatkozta az MTI-nek a rendezvény egyik szünetében. Hozzátette, bánatra ad okot, hogy mind a magyar, mind a román vizsgálatok azt jelzik, hogy a roma kisebbség kérdését egyik társadalom sem tudja megfelelően kezelni. "Úgy látom, olyan konfliktusgóccal állunk szembe, amelyre érdemes lenne majd összehasonlító kutatásokat szervezni" - tette hozzá. Csepeli György reményének adott hangot, hogy a kolozsvári szakmai tanácskozás által lehetővé válik a magyarországi és erdélyi társadalomkutatók közös bekapcsolódása európai kutatási programokba. (MTI), Kolozsvár 2017. július 31.AZ ANYANYELV FÖLÉRTÉKELŐDÉSEA PEREMRÉGIÓK MAGYAR IDENTITÁSÁBAN1 Péntek János az MTA külső tagja, professor emeritus, Babeș–Bolyai Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar, Kolozsvár pentekjku(kukac)gmail.com Az elmúlt negyedszázadban empirikusan is érzékelhető gyors változás és irányváltás következett be a Kárpát-medencei társadalmi és nyelvi folyamatokban. Különösen feltűnő volt ez a hirtelen változás rögtön 1990 után az anyaországon kívüli régiókban, ahol jelentős számú magyar közösség él. A tízévente egymást követő népszámlálások (1992, 2002, 2011–12) eredményei aztán valósággal sokkolták a közvéleményt, és provokálták a kutatókat. Ebben a helyzetben különösen fontosnak bizonyult, hogy azok a kutatók is, akik az egyes régiókban élnek, és ennél fogva a terep és a téma jó ismerői, csatlakozhattak a magyarországiakhoz, számukra is megadatott a kutatás szabadsága. Szinte valamennyi társadalomtudomány érdekeltnek bizonyult: a demográfia, a társadalomföldrajz, a regionális kutatások, a szociológia és a szociolingvisztika. Az identitás és a nyelv kérdéskörében különösen fontosak voltak a szociológusoknak az 1990-es években végzett, az egész nagyrégióra kiterjedő kutatásai (Gereben Ferenc és munkatársai, Csepeli György és munkatársai), valamint az élőnyelvi, kétnyelvűségi kutatások (Kontra Miklós irányításával). Ilyen jellegű kutatások különböző szinteken azóta is folynak. A nyelvészetiek a külső régiókban az MTA által kezdeményezett és támogatott kutatóállomásokban, azok hálózatában intézményesültek. Ezek egyik résztvevőjeként a továbbiakban a címben megjelölt kérdésre vonatkozó megállapításaimat is elsősorban e kutatások eredményei alapján teszem, némi részrehajlással az erdélyi helyzet iránt. A részrehajlás egyik oka, hogy ebben a nagyrégióban a helyzetek, a folyamatok, a jelenségek mind előfordulnak, a másik, hogy ezek vizsgálatában közvetlenül vagy közvetve, tanítványaim révén magam is részt vettem. Egyetlen példa arra, milyen kihívást és provokációt jelentettek szakmailag a népszámlások. A 2002. évi romániai népszámlálás a magyarok közel 12%-os, 200 ezres fogyását regisztrálta 1992-höz viszonyítva. A demográfia és a szociológia ennek két okát látta: a születések alacsony számát és az elvándorlást (akkor elsősorban a Magyarországra való áttelepedést). A nyelvi folyamatokra irányuló saját vizsgálataink alapján nem volt kétséges, hogy asszimilációs háttere is van az apadásnak, az asszimilációban pedig jelen van a nyelvi asszimiláció, a nyelvvesztés, a nyelvcsere is. Ezt bizonyította aztán be részletes elemzéssel – az asszimilációs veszteség arányait is jelezve – Szilágyi N. Sándor (2005). A nyelv szimbolikus többletértékei és a nyelvpolitikai ideológiák Noha napjainkban sok társadalomtudós azt is kétségbe vonja, hogy lényeges kapcsolat volna az anyanyelv és az identitás között (lásd Kontra 2006), az pedig egyenesen közhelynek számít, hogy a nyugati típusú, államnemzeti identitásnak csak az állampolgárság a meghatározója (legutóbb Romsics, 2013 szerint), magam azon a véleményen vagyok, hogy történetileg változó, kultúránként változatos formában és módon az identitásban valahol mindig ott a nyelv. A kelet-európai identitásokban, általában is a kisebbségek identitásában szimbolikus többletértéke van az anyanyelv varázsának, a látszólag tisztán vallási identitásokban (pl. a muszlimban) a titkokat őrző és közvetítő szakrális nyelv misztériumának. Azoknak a nyelveknek pedig, amelyeknek a státusa államnyelvi, hivatalos nyelvi, az állam által rájuk is átruházott hatalmi helyzetük van. Nyilván sem a szimbolikus többletérték, sem a fölérendelt státus nem inherens eleme egyik nyelvnek sem, hanem a nyelv és a nyelvi közösség történelmi kapcsolatában alakult ki, az államnyelv fölérendeltsége pedig az adott nyelvi csoport hatalmi fölényéből ered.2 Épp emiatt maga a szaktudomány ilyenekkel, mint varázs, misztérium, hatalom, nem tud mihez kezdeni, ezek a társadalomnyelvészet, társadalomlélektan körébe tartoznak. Az államnemzeti identitásban formailag valóban az állampolgárság a meghatározó, ám a nemzetállamok által kiemelt státusú államnyelv, hivatalos nyelv maga is eszköze a hatalom gyakorlásának, és már eleve alárendeltté tesz minden más, az illető ország területén beszélt nyelvet.3 Az államok pedig kétféle nyelvpolitikai ideológia szerint kezelik az illető ország területén beszélt nyelvek viszonyát: dominánsan a nacionalista, asszimilációs ideológia szerint, kivételesen a pluralizmus, az egyenjogúság szellemében. Az alárendeltség következményei Ennek a státusbeli alárendeltségnek, az ezzel összefüggő korlátozásnak, hátrányos megkülönböztetésnek is következménye az anyanyelv fölértékelése a határon túli magyar nemzeti közösségekben. A beszélők államnélküli helyzetüket, veszélyeztetettségüket érzik, a szétszórtságot, felekezeti megosztottságot. Ilyen körülmények között a magyar nyelvben élik meg közösségüket, összetartozásukat, viszonyulásuk tulajdonképpen menekülés a nyelvbe. Ez szüli az olyan szimbolikus-mitikus, már-már szakrális kinyilatkoztatásokat, hogy „A mi hazánk a magyar nyelv.” Az anyanyelv szent céllá válik, miközben a napi döntések (nyelvválasztás, iskolaválasztás) nincsenek mindig összhangban ezzel a kivételes belső értékeléssel. Szintén a nyelvi alárendeltség, a veszélyeztetettség miatt válik védekezővé, önigazolóvá, esetleg rejtőzködővé ez az identitás, ellenhatásaként annak, hogy vannak offenzív identitások, és hogy a fóbiák is részei a kelet-európai identitásoknak.4 Az egyik jelentős szociológiai kutatás következtetése is az volt, hogy a magyar közösségekben „az anyanyelv […] erős identifikáló szerepe […] védekező, […] identitásvédő…”. (Gereben, 2011, 255.) A szociológiai és szociolingvisztikai kutatások eredményei egyaránt azt igazolják, hogy a peremrégiókban az anyanyelv fölértékelődik a magyarok, a magyar közösségek önmeghatározásában. Kárpátaljai nyelvészkollégánk, Csernicskó István, felvidéki szerzőtársával, Szabómihály Gizellával közös tanulmányában állapítja meg, hogy nagyfokú korreláció van a magyar nemzetiség és a magyar nyelv bevallása és vállalása (használata) között, a nyelvközösséghez tartozás központi helyet foglal el a közösség etnikai tudatában (Csernicskó ‒ Szabómihály, 2010, 167.). Gereben Ferenc szociológus az általa vezetett, kiterjedt kutatás következtetéseként írja: „…zárt kérdésünk alapján [17 tényező közül] a magyarsághoz tartozás legfontosabb »kellékének« – Kárpát-medencei konszenzus alapján – a magyar nyelvet tekinthetjük…” (Gereben, 2011, 253.). Ebben a konszenzusban jelentős az – és ez jelenti a fölértékelést –, hogy a fontosság mértéke jóval nagyobb a külső magyar régiókban, mint az anyaországban (Gereben, 2011, 250.). Kolozsvári szociológus kollégánk, Veres Valér grafikusan is ábrázolta az arra a kérdésre adott válaszok megoszlását, hogy „Mi határozza meg leginkább az Ön nemzeti hovatartozását?”. Ez az ábra szintén mutatja a régiók többletét az anyanyelv és kultúra vonatkozásában az anyaországhoz viszonyítva (1. ábra). Túlságosan kategorikusnak tűnik, mégis el kell fogadnunk Kárpát-medencei vonatkozásban is Lanstyák Istvánnak a szlovákiai magyarokkal kapcsolatos megállapítását: „…a szlovákiai magyarok nemzeti azonosságtudatának a nyelv – a magyar nyelv – nem járulékos, hanem központi eleme. […] azok a szlovákiai magyarok, akik feladják nyelvüket, egyben megszűnnek magyarok lenni. Ezért érdemes a helyzetünket meghatározó tényezők közül azokat kiemelni, amelyek hatással vannak vagy lehetnek a nyelvmegtartásra vagy éppen a nyelvcserére.” (Lanstyák, 2002, 12‒13., kiemelés tőlem, P. J.) Ezt a megállapítást akár súlyosbíthatnánk is azzal, hogy azok közül, akik feladják nyelvüket és asszimilálódnak, némelyek új identitásukban neofitáknak bizonyulnak. De vannak kivételek is. Elsősorban vallási közösségekről tudunk Erdélyben, olyan vallási közösségekről, amelyek a nyelvcsere után is magyarnak vallják magukat, és ezt az is erősíti, hogy a templomban, liturgikus használatban számukra a magyar nyelv szakralizálódott: nem beszélik, de hitéletükben ragaszkodnak hozzá (Borbándról, Óradnáról, Verespatakról, a Déva környéki református falvakból ismerjük ezt a helyzetet). És van egy másik adat is, amely azt jelzi, hogy a Kárpát-medencében és a régiókban is többen vallják magukat magyar anyanyelvűnek, mint magyarnak. 2001‒2002-ben a Kárpát-medencében 300 ezres volt ez a többlet (11,7 millió magyar és 12 millió magyar anyanyelvű; Kocsis et. al., 2006, 30.), 2011-ben Romániában 32 291 (1 227 623 magyar és 1 259 914 magyar anyanyelvű; a román Országos Statisztikai Hivatal adatsorai szerint). Romániában egyébként a magyar az egyetlen olyan nemzetiség, amelynek több az anyanyelvű beszélője, mint ahánynak magyar az etnikai identitása. Ez nyilván nem lemondás, hanem vállalás az előző évszázadokban magyar nyelvűvé vált svábok, örmények, romák, zsidók stb. részéről. Az identitások szerveződése, átörökítése, átmenetisége, töredezettsége Kétségtelen, hogy az embereknek és a közösségeknek sokféle identitásuk van. Az identitások sokféleségére való hivatkozás azzal a veszéllyel jár, hogy ezen az alapon relativizálhatók, és akár szembe is állíthatók egymással. Lényegtelennek véljük a közöttük lévő különbségeket, minden kötődést identitásnak tekintünk, és arra sem gondolunk, hogy az olyan alapidentitások, mint az etnikai vagy a nemzeti, részidentitások és kötődések köteléke. Világosan érzékelhető az identitások függőleges szerveződése egy vertikális kontinuum mentén, az ilyeneké, mint az egyéni identitás → lokális identitás → regionális identitás (székely, palóc stb.) → erdélyi, felvidéki, muravidéki stb. magyar identitás → magyar (etnikai, nemzeti) identitás → közép-európai identitás → európai identitás. Az egyéni és a közösségi identitást a nyelv köti össze, az anyanyelvnek az etnikai, nemzeti szintig van (különleges) jelentősége. Az egyéni, valamint a lokális és regionális identitásnak is van nyelvváltozatbeli megfelelője: a vernakuláris, a helyi nyelvjárás, a nyelvjárási régió. Ez is identitást fejez ki, erősíti a közösségen belüli szolidaritást. Előfordul, hogy kívülről (vagy akár belülről is) manipulatív szándékkal szembeállítják őket (például székelyt a magyarral, erdélyi magyart a magyarországi magyarral), pedig nyilvánvaló, hogy ezek nem alternatívái egymásnak, hanem egymásba épülők, kontinuumot alkotva egymást erősítik. Mind az egyéni, mind a közösségi identitásban rendszerint több részidentitás, identitáselem, kötődés kapcsolódik össze: az identitások vízszintesen, egy horizontális kontinuum mentén is szerveződnek. Ez már arra az identitásra is érvényes, amelybe az ember családjában, közösségében beleszületik. Ezek mind „független változók”, adottak az ember számára. Egymással szolidáris értékek kapcsolatáról van szó, történelmileg kialakult, valamennyire megszilárdult, emiatt megszokott, kongruens kapcsolódásokról. Gereben Ferenc – mint láttuk – saját szociológiai vizsgálatában tizenhét ilyen tényezőről beszél, a lista azonban nyitott abban a tekintetben, hogy ki mivel, mi mindennel kapcsolja össze saját és közössége egyéniségét, karakterét. Ennek a nyitott listának is vannak alapelemei, például az erdélyi magyar identitásban ilyenek kapcsolódnak össze kongruens módon: magyar nyelv + református/katolikus/unitárius vallás + történelmi hagyomány + magyarságtudat + erdélyiség… stb. A peremrégiókban, de általában a mai mobilitás körülményei között, a hagyományos, stabil közösségek és az értékrendek felbomlásával sokszor és egyre gyakrabban kérdésessé válik a nyelv és az identitás áthagyományozása, átörökítése. „És mi lesz, ha románnak szület?” – kérdezte jó negyven évvel ezelőtt a maga sajátos nyelvén egy kolozsvári magyar család ötéves gyermeke, miközben testvére születésére vártak. Részéről ez akkor puszta kíváncsiság volt abban az időben, amikor a születés még jóval nagyobb titok volt, mint manapság. Ő már tudta a napköziből, hogy vannak fiúk és lányok, és hogy vannak magyarok és románok, ő maga is már beszélt románul, így joggal tehette föl saját töprengő kérdését. Ez a kérdés aztán egyre inkább relevánssá vált a demográfusok, szociológusok számára, mivel a nyelvileg, etnikailag vegyes házasságok száma egyre szaporodik. A párválasztás korábbi endogám szabályai jelentős mértékben fellazultak. Az is, amely a felekezetileg (vagy etnikailag) vegyes családokban azt írta elő, hogy a lány az anya identitását örökölje, a fiú az apáét. Az pedig – mint látni fogjuk – csak a naiv vélekedésben maradt meg, hogy az anyanyelv gondozója, átörökítője elsősorban az anya. Ez akár identitáskrízisnek is tekinthető a peremrégiókban, különösen a szórványokban, lakótelepi környezetben. Jó esetben már a nyelvtanulás kezdetétől szimultán kétnyelvűvé válhat a gyermek, kettős lehet az identitása. A környezet és az irányított asszimiláció viszont annyira erős, hogy rendszerint ezek korai egyensúlya a felnőtté válás időszakában egyre inkább a többségéhez igazodik. Szilágyi N. Sándor már hivatkozott, az asszimilációval foglalkozó tanulmányában az 1992-es és 2002-es népszámlálási adatok alapján azt állapíthatta meg, hogy „… a magyar nők vegyes házasságaiban […] a gyermekeknek csak 18‒23%-a lett magyar”, a magyar férfiak vegyes házasságaiban pedig ez az érték 35‒40% (Szilágyi N., 2005, 56–57.). Az átörökített identitás és nyelv ebben az esetben tehát kevésbé az anyáé, inkább az apáé, de arányaiban mindenképpen a többséghez tartozó házastársé. A vegyes családok növekvő száma jelzi, hogy a felfokozott társadalmi mobilitásban a nyelvben és az identitásban is egyre inkább számolni kell az átmenetiséggel, a Kárpát-medencében inkább az átmenetiséggel, mint a kettősséggel. Az identitástényezők megszokott kapcsolódása, köteléke meglazul, megbomlik, szokatlanná, diszgruenssé válik. Ez jól tükröződik a romániai népszámlálásoknak a felekezetiség és az etnikai identitás szokatlan kapcsolódásaira utaló adataiban (1. táblázat). Magyar román Református 93,78% 3,29% (19 802) Unitárius 93,67% 1,80% (1044) Ortodox 1,65% (26 009) 93,67% 1. táblázat.• A felekezeti hovatartozás és az etnikai identitás „szokatlan” kapcsolatai Romániában (Forrás: Országos Statisztikai Hivatal, 2011, URL1: 14., ill. 16. táblázat) A mozgásra, az identitáscserére, a három síkon végbemenő asszimilációra utalnak, nagyságrendjüket is jelzik a romániai népszámlások további adatai. (1) nyelvi asszimilációra a román anyanyelvű magyarok (elsősorban, mint jeleztük, vallási közösségekben): 1992-ben 32 949, 2011-ben: 34 203, (2) etnikai asszimilációra a román reformátusok, unitáriusok (mintegy 21 ezren) és a vegyes házasságokban románként bejegyzett gyermekekben jelentkező többlet, (3) felekezeti asszimiláció következménye az ortodox magyar kategória (26 009 a legutóbbi népszámláláskor). Jellemzőnek és viszonylag stabilnak tűnik az átmenetiségnek a 30 ezer körüli népessége. Ezek után az sem meglepő, hogy az 1992–2002 között az asszimilációs fogyást Szilágyi N. Sándor 32 ezerre becsülte, és ez a teljes akkori, tíz évre visszamenő demográfiai apadás (193 152) 16%-a volt (Szilágyi N., 2005, 85.). Szabadság és méltóság az identitás megválasztásában és megvallásában A szaktudományok szenvtelen stílusában gyakran jelenik meg az a megállapítás, hogy az identitás helyzetfüggő, érdekfüggő. Ez az eufemizáló szenvtelenség arra a súlyos tényre utal, hogy miközben az identitás megválasztását és megvallását alapvető emberi jognak gondoljuk, a közelmúlt legnagyobb szörnyűsége éppen az volt, hogy milliókat stigmatizáltak, üldöztek, semmisítettek meg vallási, etnikai, nyelvi identitásaik miatt. A szörnyűségek után sem tűnt el a stigmatizálás, a megfélemlítés, és mindenütt sérül az identitáshoz kapcsolódó jog, ahol félelemből kell valakinek elhallgatnia, elrejtenie vagy akár védenie identitását. Az identitás ilyen értelemben szabadságfüggő, méltóságfüggő. Márpedig a peremrégiók magyarsága, személyek és csoportok gyakran kerülnek olyan helyzetbe, hogy félniük kell identitásuk miatt. A tiltás, a korlátozás, a stigmatizálás elsődlegesen a nyelvre irányul, az irányított asszimiláció, az asszimilációs nyomás elsődleges célpontja az anyanyelv. Nyilván amiatt, mert az asszimiláció irányítói is tudják, hogy a nyelv kulcsfontosságú az identitásban, és azt is, hogy ezen a ponton a leginkább sebezhető: a kétnyelvűség révén, amely létfontosságú a beszélőnek, aki azonban a számára előnyös és fontos, anyanyelvdomináns hozzáadó kétnyelvűség helyett gyakran a felcserélő kétnyelvűségbe kényszerül. Lemond anyanyelvéről. Tulajdonképpen ebben jelölhető meg az integráció és az asszimiláció nyelvi határa: elég megtanulni és tudni az államnyelvet, vagy le is kell mondani az anyanyelvről? A tiltás, a korlátozás, a diszkrimináció nyelvjogi kérdés, a stigmatizálás az előítéletekhez, sztereotípiákhoz tartozik. A magyar nyelv stigmatizálási skálája nagyon széles, stilárisan is változatos. Néha az önstigmatizálás is tetten érhető. Már a magyar nyelv nehéz voltára való hivatkozás is hamis sztereotípia, aztán következnek a kevésbé durvák, mint a madárnyelv, majd a nagyon durvák, nagyon bántóak: utálatos nyelv, hányingert keltő zagyvaság, az ördög nyelve… Gazdag gyűjteménye található mindezeknek Tánczos Vilmosnál, már legutóbbi könyvének címe is erre utal: Madárnyelven (Tánczos, 2011). A stigmatizálás Tánczos által idézett példái a magyar nyelv moldvai változatára vonatkoznak. A moldvai magyarok (csángók) nyelvcseréje, asszimilációja mintegy 150 évvel ezelőtt, a román nemzetállam megalakulásától vált intenzívvé, azóta is tart, szemünk előtt ma is zajlik, és úgy tűnik, a végkifejletéhez közeledik. Viszonylag pontosan lehet látni a mechanizmusát, a benne szerepet játszó tényezőket, ezért érdemes közelebbről is szemügyre venni. A történeti források szerint a 13. századtól a 18. század második feléig alapidentitásuknak két erős eleme volt: az, hogy magyarok (magyar nyelvűek, etnikumúak) és katolikusok voltak (ortodox környezetben), etnonimaként a kettő szinonimája volt egymásnak (a környezet román nyelvében is: ungur, catolic). A 18. század második felében az akkor oda nagy számban érkező, menekülő székelyek az ott talált magyar csoportot, nyelvük egyik furcsaságára való utalással a kigúnyoló, stigmatizáló csángó névvel illette (Péntek, 2014). Ez a gúnynév kiterjedt aztán az egész moldvai magyar csoportra, a székelyekre, és végigkísérte további történelmüket. Nyelvjárásukat magyar és román részről is stigmatizálták, hogy aztán ők maguk is kétségbe vonják nyelvük „igaz” magyarságát. Nyelvük háttérbe szorítása azzal erősödött föl, hogy az állami oktatás román nyelven indult el, és folyik ma is, és hogy a liturgikus használatban a római katolikus egyház is feláldozta hívei anyanyelvét az államnyelv javára, noha ez a nyelv számukra mély hitükben a szakralitás misztériumának is őrzője (Szilágyi N., 2006). Soha nem adatott meg nekik önazonosságuk szabad megvallása, emiatt a magyar és a román között hányódva leginkább a katolikust nyilváníthatták ki (ebben implicite a magyar is benne volt), illetve amikor egy igazán kívülálló személy, a finn Yrjö Wichmann nyelvüket kutatta a 19. század elején, ő azt jegyezte le Szabófalván, hogy azok is magyarnak tartják magukat, akik már nem beszélnek magyarul. A 20. században már valósággal üldözöttekké váltak, állandó volt a fenyegetettségük. Közben a magyar kutatók, erdélyi és magyarországi értelmiségiek nyelvhasználatában etnonimává és lingvonimává vált a csángó megnevezés, és úgy tűnt, hogy ez a kettő, a katolikus és a csángó lehet a csoport identitásának jelölője.5 „Újabban a teljesen székely eredetű falvakban és az északi csángók körében is kialakult a csángó tudat, ugyanis Erdélyben és Magyarországon egységesen csángónak nevezték a teljes moldvai katolikus lakosságot.” Ennek a feltételezett csángó etnicitásnak is alapfeltétele „a tényleges és viszonylag jó nyelvtudás.” (Tánczos, 2011, 260., 264., kiemelés tőlem, P. J.) A gúnynévként keletkezett csángó név és a csángó tudat, identitás jó szándékú, kívülről való kreálása, kissé romantikus fölerősítése átmenetinek tűnik. A katolikus identitás és a csángóként megjelölt identitás különbözőképpen, de átmenetileg azt az alapvető tényt fedi el, hogy egy magyar római katolikus népcsoport magyar → román nyelvcseréje és asszimilációja ment és megy végbe. A folyamatos félelem, megfélemlítés, befolyásolás azt is lehetetlenné tette, hogy a hivatalos népszámlások megközelítőleg is reálisak legyenek az ő vonatkozásukban. Vallásukat bizonyára minden esetben vállalták, a magyart sem nyelvként, sem etnikumként. Az a legutóbbi kísérlet pedig a 2011-es romániai népszámlás alkalmával, hogy szerepeljen a csángó is vállalható etnikai identitásként az etnikumok listáján, mint előrelátható volt, olyan eredménnyel járt, amely groteszk tükörképe magának a népszámlásnak, és a moldvai magyarok helyzetének is.6 Az Országos Statisztikai Hivatal közöl egy olyan táblázatot (URL1: 14. táblázat), amely az egyes etnikumok és a felekezetek kapcsolatának számadatait tartalmazza. Ezen az szerepel, hogy összesen 1536 személy vallotta magát csángónak, felekezeti megoszlásukban közülük 1054 római katolikus, 216 ortodox, 141 muzulmán, 125 pedig egyéb. Az 1536-os nagyságrend – ahhoz viszonyítva, hogy nyelvileg még mindig 40–50 ezer moldvai katolikusnak van valamilyen kötődése a magyar nyelvhez – tükrözi a megfélemlítettséget, de azt is, hogy bizonytalan körükben a csángó identitás elfogadottsága. A csángóhoz szokatlanul kapcsolódó ortodox felekezetiség – még ebben a kis számban is – kétségessé teszi azt, hogy a római katolikus egyház a magyar nyelvről való lemondással hosszú távon ellensúlyozhatná az ortodox egyház nyomását. A 141 muzulmán csángó pedig szinte hihetetlennek tűnik, bár ebből akár arra is következtethetünk, hogy csángó identitásukat legszabadabban a Konstancához közeli, muzulmán és „multikulturális” környezetben élő Oituz telepes falu lakói vállalhatták (ők két hullámban, a két világháborút követően kerültek ide Lujzikalagorból). Ennek alapján az ő körükben feltételezhető a katolikus–muzulmán vegyes házasság, az ilyen jellegű kettős identitás. Nyelv és identitás: a szakmai megközelítés sokféleségéről A társadalomtudományok művelőit mélyen megosztják a helyzetek, az érdekek és az ideológiák. Bizonyára magunk sem vagyunk mentesek ettől, befolyásol bennünket saját identitásunk, közösségekhez, közösségünkhöz, nyelvekhez való viszonyulásunk. Az bizonyára elfogultságoktól függetlenül állítható, hogy általánosan érvényes identitásmodell nincs, az viszont etikailag is kifogásolható, ha úgy látjuk, láttatjuk nagy közösségek identitását, hogy az (főként a sajátunkhoz viszonyítva) kevésbé fejlett, kevésbé korszerű. Vannak, akik úgy gondolják, hogy nincs is közösségi identitás, én pedig – és ezzel bizonyára nem vagyok egyedül – úgy gondolom, hogy az egyéni identitásnak nincs értelme a közösségi nélkül. Ami pedig a nyelv szerepét illeti: azt előadásaink szövegében fejtettük ki, cáfolataként is annak a véleménynek, amely azt kétségbe vonja. Mindebben a magyar tudomány ünnepére való tekintettel is indokoltnak érezzük felhívni a figyelmet a scientia mellett a conscientiára, a kettő viszonyára, a tények, a tudás és a tudomány, valamint lelkiismeret és felelősség elvárható egyensúlyára. IRODALOM Csernicskó István ‒ Szabómihály Gizella (2010): Hátrányból előnyt: a magyar nyelvpolitika és nyelvtervezés kihívásairól. In: Bitskey Botond (szerk.): Határon túli magyarság a 21. században. Konferencia-sorozat a Sándor-palotában 2006‒2008. Bp. Köztársasági Elnöki Hivatal, 167‒198. • WEBCÍM Gereben Ferenc (2011): Az anyanyelv szerepe a határon túli magyarság azonosságtudatában. In: Híres-László Kornélia et al. (szerk.): Nyelvi mítoszok, ideológiák, nyelvpolitika és nyelvi emberi jogok Közép-Európában elméletben és gyakorlatban. (A 16. Élőnyelvi Konferencia előadásai.) Budapest–Beregszász: Tinta Könyvkiadó ‒ II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Hodinka Antal Intézete, 245‒256. • WEBCÍM Kocsis Károly – Bottlik Zsolt – Tátrai Patrik (2006): Etnikai térfolyamatok a Kárpát-medence határainkon túli régióiban (1989–2002). Budapest: MTA Földrajztudományi Kutatóintézet Kontra Miklós (2006): Nyelvi emberi jogi polémiák. In: Benő Attila – Szilágyi N. Sándor (szerk.): Nyelvi közösségek – nyelvi jogok. (A Szabó T. Attila Nyelvi Intézet Kiadványai 3.) Kolozsvár: Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége, 9–29. • WEBCÍM Kontra Miklós – Szilágyi N. Sándor (2002): A kisebbségeknek van anyanyelvük, de a többségnek nincs? In: Kontra Miklós – Hattyár Helga (szerk.): Magyarok és nyelvtörvények. Budapest: Teleki László Alapítvány, 3–10. • WEBCÍM Lanstyák István (2002): A magyar nyelv jelene és jövője Szlovákiában. In: Lanstyák István ‒ Szabómihály Gizella: Magyar nyelvtervezés Szlovákiában. Tanulmányok és dokumentumok. Pozsony: Kalligram, 12‒18. Péntek János (2014): A moldvai magyarokról és a csángó elnevezésről. Magyar Nyelv. 110, 4, 437– 447. • WEBCÍM Romsics Ignác (2013): A nemzetek típusai és kialakulásuk szakaszai. In: Kántor Lajos (szerk.): Párbeszéd nemzetről, nemzetiségről. Kolozsvár: Korunk–Komp-Press Kiadó, 11–14. Szilágyi N. Sándor (2005): Asszimilációs folyamatok a romániai magyarság körében. In: Péntek János ‒ Benő Attila (szerk.): Nyelvi jogi környezet és nyelvhasználat. (A Szabó T. Attila Nyelvi Intézet kiadványai 2) Kolozsvár: Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége, 24‒94. Szilágyi N. Sándor (2006): Nyelvi jogok, egyházi nyelvhasználat. A magyar nyelvű mise kérdése Moldvában. In: Diószegi László (szerk.): Veszélyeztetett örökség, veszélyeztetett kultúrák. A moldvai csángók. Budapest: Teleki László Alapítvány, 107–114. • WEBCÍM Tánczos Vilmos (2011): Madárnyelven. A moldvai csángók nyelvéről. Kolozsvár: Erdélyi Múzeum-Egyesület Veres Valér (2008): A Kárpát-medencei magyarok nemzeti és állampolgári identitásának fő sajátosságai. In: Fedinec Csilla (szerk.): Értékek, dimenziók a magyarságkutatásban. Budapest: MTA Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság, 35–60. •WEBCÍM LÁBJEGYZETEK 1 A Magyar Tudomány Ünnepének 2016. évi ünnepélyes megnyitóján az Akadémia dísztermében, november 3-án elhangzott előadás utólag megírt szövege. < 2 Ennek ellenére például a többségi, kisebbségi jelző a nyelv mellett – manipulatív szándékkal – gyakran úgy jelenik meg, mintha ilyen inherens értékről volna szó. < 3 Olyan értelemben is szembekerül a többi nyelvvel, hogy például a román közoktatás terminológiájában az anyanyelv csak a kisebbségekre vonatkozik, anyanyelvük csak nekik van, nekik „csak” anyanyelvük van (Kontra – Szilágyi, 2002). < 4 Az identitással szembeni közömbösség gyakorlatilag ismeretlen a peremrégiókban, szemben Magyarországgal, ahol ez a 2001-es népszámláskor abban nyilvánult meg, hogy a lakosság 5,6%-a, 570 ezren nem tartották fontosnak, hogy nemzetiségükről nyilatkozzanak (Kocsis et al., 2006, 22–23.). < 5 Miközben románok számára ez arra volt jó, hogy ezen az alapon is kétségbe vonják a moldvai magyarok magyar voltát, magyar eredetét. < 6 Tánczos Vilmos közvetlen résztvevőként írja le ennek részleteit: Tánczos, 2011, 253–284. < Magyar Tudomány lapozás: 1-18
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
